Ha erre Brüsszel nemet mond, azzal megpecsételheti a német ipar sorsát

Ha erre Brüsszel nemet mond, azzal megpecsételheti a német ipar sorsát

Az új német kormány ipari áramár-csökkentési terve könnyen összeütközésbe kerülhet az uniós szabályokkal, mivel Brüsszel szerint a támogatás sértheti az állami támogatásokra vonatkozó jogot. A kezdeményezés célja az energiaigényes iparágak versenyképességének helyreállítása, ám az uniós jóváhagyás nélkül könnyen elbukhat. Eközben az új gazdasági- és energiaügyi miniszter megreformálná a zöldülési terveket: a megújulók rohamtempójú telepítése helyett a gázerőművekre helyezné a hangsúlyt a rendszerstabilitás érdekében.

Órákon belül lejár a határidő, akár több százezer forintnyi állami ingyenpénzt is bezsebelhetsz

Órákon belül lejár a határidő, akár több százezer forintnyi állami ingyenpénzt is bezsebelhetsz

Idén május 20-ig, kedd éjfélig kell benyújtani a személyi jövedelemadó-bevallásokat, ugyanez a határidő érvényes az öngondoskodási szerződésekre járó állami támogatás igénylésére is. Legfeljebb 280 ezer forint adójóváírás kapható, a maximális összeg eléréséhez legalább két öngondoskodási szerződéssel kell rendelkezni. Évente mintegy egymillió ember igényelhetné az összesen akár 90 milliárd forintra tehető állami támogatást, mégis sok megtakarító veszni hagyja az ingyenpénzt.

BYD-óriásberuházás: új részletek derültek ki a most bejelentett magyarországi központról

BYD-óriásberuházás: új részletek derültek ki a most bejelentett magyarországi központról

A kínai BYD 100 milliárd forintos beruházással új fejlesztési és szolgáltatóközpontot hoz létre Budapesten, amely várhatóan kétezer, többségében mérnöki munkahelyet teremt. A Portfolio pedig azt is kiszúrta, hol lehet az új BYD-létesítmény. A központ feladatai közé értékesítés-támogatás, járműtesztelés és a modellek európai piacra szabott fejlesztése tartozik. A projekt részleteiről a cég és a magyar kormány egyelőre szűkszavúan nyilatkozott. A beruházás adókedvezményekre is jogosíthatja a BYD-t, de egy uniós versenyjogi vizsgálat árnyékot vethet még rá. Megnéztük, mit tudunk a fejlesztésről, milyen kockázatok fenyegetik azt, és mit hozhat Magyarországnak a beruházás!

Engedett a kormány Brüsszelnek, megmenekülhettek a magyar uniós támogatások kifizetései

Engedett a kormány Brüsszelnek, megmenekülhettek a magyar uniós támogatások kifizetései

Érdemben módosít az állami beruházási törvényen a kormány új rendelete, amely a költségellenőrzés részletszabályait fekteti le, és részben orvosolja azokat az aggályokat, amelyeket korábban az Európai Bizottság fogalmazott meg a közbeszerzési eljárások átláthatóságával, az összeférhetetlenségi szabályok hiányosságaival és az uniós források felhasználásának kockázataival kapcsolatban. Retorzióként újabb forrásfelfüggesztést is belengetett Brüsszel. A most kihirdetett szabályozás minden, az értékhatárt elérő állami vagy uniós támogatású építési beruházásra egységes költségellenőrzési mechanizmust ír elő, szigorú monitoring és dokumentációs kötelezettségek mellett.

Rászólt Brüsszel a csehekre, hogy ne írják alá az óriási atomerőmű szerződést

Rászólt Brüsszel a csehekre, hogy ne írják alá az óriási atomerőmű szerződést

Furcsa események sorozata zajlik az utóbbi napokban Csehországban, amelyek legfrissebb fejleménye az, hogy hétfőn kiderült: az Európai Bizottság arra kérte a cseh hatóságokat, hogy egyelőre ne írják alá a 18 milliárd dolláros cseh atomerőmű építés szerződését a nyertes dél-koreai vállalattal, így legyen idő megvizsgálni a projektben lévő állami, pontosabban külföldi harmadik országba irányuló támogatás kérdését. Ez a fejlemény kapóra jöhet a francia EDF-nek is, amely a vesztes fél az atomerőmű tenderen, és elkeseredett jogi lépéseket tesz az eredmény megfordítására, az utóbbi napokban egyelőre részben sikeresen.

Nagyot kaszál egy európai ország, eladja egy banki részesedését

Nagyot kaszál egy európai ország, eladja egy banki részesedését

Az AIB bank csütörtökön bejelentette, hogy folytatja a korábban tervezett 1,2 milliárd eurós közvetlen részvény-visszavásárlást az ír államtól, aminek eredményeként a kormány részesedése 12%-ról 3,3%-ra csökken – írja a Reuters.

Magyarországnál egyetlen ország sem költött többet állami támogatásokra az EU-ban

Magyarországnál egyetlen ország sem költött többet állami támogatásokra az EU-ban

Az Európai Bizottság legfrissebb összesítése szerint 2023-ban Magyarország nyújtotta a legnagyobb arányú állami támogatást az Európai Unióban, a GDP közel 3 százalékát fordítva erre a célra. Az EU egészét nézve az ilyen ösztönző kiadások csökkentek, a tagállamok egyre nagyobb hányadát irányították át olyan stratégiai célokra, mint az energiahatékonyság vagy a regionális fejlesztés. Magyarországon a kis- és középvállalkozások támogatása marginális maradt, miközben az állami források zöme ágazati és ipari fejlesztésekre ment. A magyar támogatási arány történelmi távlatban is kiemelkedő, de a recessziós gazdasági környezetben nem tudta megfordítani a beruházások zuhanását. A számok egy átrendeződő támogatási politikára utalnak, amelyben néhány kiemelt szektor dominanciája mellett a vállalkozások széles köre háttérbe szorul.

Most kerülhet nagy bajba Európa, ha nem tér le a hibás útról

Most kerülhet nagy bajba Európa, ha nem tér le a hibás útról

Az állami garanciák fokozott használata és a tömeges deregulációs program nem teszi majd lehetővé, hogy az Európai Unió a 21. században globálisan versenyképessé váljon. Ez csak akkor történhet meg, ha az unió létrehoz egy közös adósságkibocsátásból finanszírozott alapot, amely közvetlenül támogatja az európai feldolgozóipart.

Akár tíz atomerőműre is szükség lehet Svédországban, nagy bejelentést tett a kormány

Akár tíz atomerőműre is szükség lehet Svédországban, nagy bejelentést tett a kormány

Állami hitelek és áramárgaranciák formájában nyújtana támogatást vállalatoknak négy új atomerőmű építéséhez a svéd kormány azon új stratégia mentén, amely a villámosáram-termelés növelését, illetve a károsanyag-kibocsátás csökkentését egyszerre célozza. Energiatermelési, beszerzési kérdésekről részletesen szó lesz a Portfolio április 8-i Vállalati Energiamenedzsment konferenciáján, további részletek és jelentkezés itt.

Elektromobilitás és automatizáció: Kihívások és lehetőségek a magyar autóipar számára

Elektromobilitás és automatizáció: Kihívások és lehetőségek a magyar autóipar számára

Az autóipar jövője egyre bizonytalanabb: a globális szereplők óvatosabbak, az európai elektromos járműpiac stagnál, és az automatizáció gyors fejlődése hatalmas kockázatokat hordoz magában. A KPMG legfrissebb tanulmánya szerint a nyereséges növekedés kilátásai világszerte romlanak, miközben az állami támogatások és a technológiai innováció szerepe felértékelődik. A konferencián a szakértők egyetértettek abban, hogy a magyar beszállítóknak alkalmazkodniuk kell a folyamatosan változó követelményekhez és az ázsiai versenytársak nyomásához. Vajon milyen stratégiák segíthetik a magyar vállalatokat a túlélésben és a versenyelőny megszerzésében az elektromobilitás új korszakában? A Portfolio - MAGE Járműipar 2025 konferencián ezekre keresték a résztvevők a válaszokat.

Nyugdíjasok, figyelem: mától igényelhető az akár 3 milliós felújítási támogatás

Nyugdíjasok, figyelem: mától igényelhető az akár 3 milliós felújítási támogatás

Március 26-ával, vagyis a mai nappal léptek hatályba az 5000 fő alatti kistelepüléseken elérhető vidéki otthonfelújítási program módosításai. Sok változás történt, ezek egyike az, hogy mostantól nem kell megfelelni a 25 év alatti gyermekre és az 1 éves tb-jogviszonyra vonatkozó elvárásnak, ha az igénylő nyugdíjas. Cikkünkben összefoglaljuk a változatlanul hagyott, illetve a megváltozott szabályokat.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Az egész világ egyetlen vadászgépről beszél: azt mondják, a legmodernebb európai gépeket győzte le a J-10C
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

OSZAR »